Szántó Piroska - egy felfedezésre érdemes festő

Szántó Piroskáról komoly hangvétellel írni nagyon nehéz vállalkozás, mert aki olvasta könyveit¹, ismerheti azt a lehengerlő humorral, derűs könnyedséggel papírra vetett történeteket, melyben izgalmas-fordulatos életéről mesél. Hatalmas tudású, intelligens, jó humorú és nagyon gyakorlatias nő volt, művésznek egyedi, írónak pedig talán még a férjénél is jobb! Nehéz ezt kijelenteni, de van összehasonlítási alap: Vas István irodalmi ciklusa, a Nehéz szerelem nemcsak címében, de tartalmában is nehéz olvasmány. Ezzel szemben felesége, Szántó Piroska írásai szinte olvastatják magukat, miközben folyton mosolyra késztetnek: könnyedség, nyelvi és cselekménybeli fordulatok ugyanúgy megtalálhatóak benne, mint az élet és a művészet végtelen szeretete. Ismerjük meg közelebbről azt a művészt, aki - jobbára - eddig csak, mint illusztrátor-grafikusként juthatott eszünkbe!

Egész élete hatalmas küzdelmek sorozata volt, óriási nehézségek árán vergődött előre a pályán, legjobb alkotói éveiben kényszerűségből könyveket illusztrált, első komoly kiállítását nagyon későn, 1957-ben rendezhette meg. A rengeteg megpróbáltatás, titkolt csalódás ellenére megőrizte derűjét, bölcsen gyakorlatias életszemlélete nem kapott túl nagy sebeket; hiába szakadt meg pályája több ízben is, a művészetet nem tudta cserbenhagyni. Kisgyermek volt még, amikor anyja öngyilkos lett, miután apja elhagyta a családot, ezután nagyanyjánál nevelkedik nővérével, Annával együtt nagy szegénységben és szeretethiányban. Idegbeteg nagynénjével laknak egy fedél alatt Kiskunfélegyházán, ahonnan az első menekülése a helyi zárdába, majd a városi Katolikus Szent László Főgimnáziumba vezet. Beteges kislány volt (mivel elmondása szerint, "igen vázlatosan kapott enni"), ifjúkorát végigdolgozta különféle mellékállásokban, hogy a tandíjat elő tudja teremteni. Művészi hajlama nagyon korán megnyilvánult, kislány volt még, amikor vasalószénnel a pajta falára felrajzolta az udvar állatait és a család nőtagjait, amint kisdolgukat végzik! - érthető, hogy idős nevelői alig várták, hogy leérettségizzen, és szó szerint megkönnyebbültek, amikor a lányok bejelentették, hogy együtt fognak lakni Pesten. Nővére, Panni már egyetemista volt, különféle alkalmi munkából tartották fenn magukat, Szántó Piroska pedig beiratkozott az Iparművészeti Főiskolára, ahonnan hamarosan átjelentkezett a Képzőművészetire.

A rendkívül tehetséges "festőkislány" (kitétel Vas Istvántól²) persze nem tud nyugodtan ülni az iskolapadban. A benne feszülő igazságérzetnek köszönhető - na meg a romantika hatására -, hogy első ismeretségi köre az akkori illegális kommunista mozgalom egy nem túl ügyes sejtjébe vezeti, aminek tagjait hamarosan letartóztatják. A börtönben ismeri meg Rajk Lászlót, később a tárgyaláson együtt ül a vádlottak padján József Attilával - később őt Szántó Piroskával együtt felmentik. Ennek hatására azonban nagyon gyorsan kicsapják a Főiskoláról - még jó, hogy Vaszary János, akitől nézetei miatt szintén megválik az intézmény, felveszi Rázsó Klára magániskolájába. Lassan kialakul egy baráti közössége, Berda Ernő, Törzs Éva, Juhász Pál, Bán Béla és még jópár más fiatal, induló festő személyében.

"Berda volt még olyan ágrólszakadt, mint én, ketten szállítottuk Szőnyi képeit ide-oda, kiállításra, megrendelőhöz, de persze gyalog vittük, s a megspórolt villamospénzt tüstént kenyérbe és tepertőbe fektettük, s testvériesen befaltuk a Duna-parti lépcsőkön ülve. S néztük, hogy úszik el a dinnyehéj."³

A Vaszary-iskolával párhuzamosan részt vett a Szocialista Képzőművész Csoport munkájában is, ekkor már kiállított a csoporttal, meglepően érett műveket. Megismerkedik Barta Évával, egy szépreményű Szőnyi-tanítvánnyal, aki önként feladja festőművészi álmait, majd "főállásban" menti a magyar modernizmus színe-javát a háborúban. Étkezni ingyen az Üllői úti OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) menzájára jár, ahol ismeretséget köt Ámos Imrével, Anna Margittal, Vajda Lajossal és Bálint Endrével.

Szerelemnek ugyan nem nevezhető első házassága Seiden Gusztáv textilkereskedővel (aki a fotóművészetet akkor még csak hobbiként gyakorolta), ezzel feltárulnak előtte egy nagypolgári élet kulisszái. Férjével, aki teljesen érthetetlennek találta, hogy a felesége festőművész, hamarosan összekülönbözik, majd elválnak, Szántó Piroska pedig folytatja tovább művészéletét - annyi különbséggel, hogy most már van saját olajfesték-készlete.

"Akartam én jó felesége lenni Gének, de nem ment, nem. Estélyre hívnak meg a gazdag rokonaink, akik eddig nyugodt lélekkel elnézték, hogy nyomorgunk Pannival, s most, hogy egy textil-nagykereskedőhöz mentem férjhez, megkönnyebbülten látják, hogy jó útra tértem, közébük. Csak állok a fényesen kivilágított, egymásba nyíló négy szoba közepén, türkizkék estélyi ruhában, mint egy Molnár Ferenc-darab mellékszereplője, és megkérdezik tőlem, hogy festegetek-e még. De ugyanilyen hülyén ülök Gé barátai között egy Oktogon téri kávéházban, fotósok, ördögöt fotósok, művészetkedvelő polgári sznobok között, ők sem igaziak. Két évig bírom az úriasszonyságot, közben az életemben először tapasztalt gondtalan és jó élettől még nővök is egy centit, amit ugyancsak rossz néven vesz Gé - most egyforma magasak lettünk. Egy szörnyű összeveszés után (Gé azt állítja, hogy elloptam tőle száz pengőt - nem loptam el), otthagyok csapot-papot, és hónom alá csapva azt a képet, amit Vajdától kaptam karácsonyra, megyek vissza a szabad farkasok közé."⁴

Festőtársaival az év nagy részét Szentendrén tölti, a legképtelenebb és legzugosabb albérletekben, főleg Törzs Évával osztva meg hajlékát. Lakik Szentendrén "nyerskosztosoknál" (a vegán életmód korabeli gyakorlóit hívták akkor így) a Pismány-hegy lábánál⁵, a Szamárhegy megannyi "hónapos" szobájában, a mai Bogdányi út apró házaiban. Sokat elmond az akkori rövid távú, főleg egy nyárra szóló albérleti viszonyokról, hogy amikor a szamárhegyi Püspök soron lakó Malatinszky család udvari kertészházában volt szállása, visszaemlékezéseiben mint "mosókonyhát" emlegeti:

"És mi magunk is micsoda szobákban éltünk s próbáltunk festeni! Törzs Évi meg én egy mosókonyháért fizettünk többet, mint amennyit bírtunk, - ahol hajnalonkint a háziasszony kürtéles hangja vert föl: "Kakálni kell? Mondd, kakálni kell?" - érdeklődött a hároméves fiacskájától minden áldott reggel üvöltve, a feleletet már nem hallottuk, a kérdés örökre nyitva maradt. [...] a nagyon festőien összehányt enteriőrben alig tudtunk helyet szorítani az állványunknak, de persze ezt is iszonyúan helytelenítette a házinéni, azt meg, hogy a többiek is eljöjjenek esténként, egyszerűen nem tűrték, és énekelni sem volt szabad — pedig örökké énekeltünk, rádiója egyikünknek sem volt, és pénzünk sem, hogy a nyaralóknak való szobákra vethessük a szemünket, ahol civilizáltabb állapotok uralkodtak, néhol még angol vécé is akadt, a vizet sem a kútból kellett húzni és este szabad volt lámpafénynél énekelni a vendégeknek, mint Csehov nagyravágyó parasztjainak."⁶

Meg kell persze jegyezni, hogy a többi festőnek sem volt máshol arany élete a városban, Bálint Endre például egy időben Bindorfer Ferencnél lakott, aki - bár szakmájára nézve bognár - maga is költő volt, lelkes művészetpártoló. Annyira azonban nem tudta elfogultan felkarolni a modern művészetet, hogy eltűrje, hogy Bálint Endre átfesse a lakásában a falon lógó képeket, ezért tüstént kitette a fiatal művész szűrét. Vajda Lajos családjának a Főtér mellett volt lakása, a ház padlása szolgált műteremként, ahol a képek kényszerű szomszédságban születtek egy rakás száradó fehérneművel és hizlalóba fogott kacsával. Talán még Korniss Dezső volt a legjobb helyzetben, ő a Rózsa fűszeres házaspárnál bérelt nagy manzárdablakos szobát feleségével, Szántó Pannival (Piroska nővére ekkor házasodott össze a festővel).

Mivel 1938 nyarán nem találtak már üres szállást Törzs Évával, nyakukba vették a környéket és az akkor még beépítetlen, villákkal, tanyákkal elszórtan tagolt Pismány felső részén rájuk mosolygott a szerencse: találkoztak Hergéth Józsefnével, Boris nénivel: egy bajóti parasztasszonnyal és férjével, akik Haluskai Sándor mérnök villáját és a hozzá tartozó gazdasági épületeket bérelték ekkoriban.

"A Haluskai-tanya nevezetes intézmény volt a fiatal festők életében: a tanya épületében sok kis „cselédlakás” volt, amelyet a legszegényebb festők béreltek. A tanyán Boris néni uralkodott, egy végtelen jóindulatú, szeretetteljes, egyszerű parasztasszony, aki élvezte ezt a félcigány népséget maga körül, és sok szeretettel segített nekik: nem hajtotta be túl szigorúan a bérleti díjakat, egyben főzött is nekik, és főleg nem ütközött meg az életmódjukon."⁷

Vajda Lajos már akkor a fiatal festők vezéregyénisége volt, talán az őt körülvevő fiatal művészek értették meg egyedül sajátságos, a kor viszonyaiba bele nem illeszthető művészetét. Szántó Piroska szinte bálványozta a - számára - "idős mestert":

"Bámultam a képeket s az előttük álló fehér nadrágos, kék vasutas blúzba öltözött vékony fiút és legszívesebben leültem volna a lába elé: „Taníts engem, Mester", de ilyesmire akkor sem vetemedtem volna, ha Bandi nem lármázik egész idő alatt, méltatva a képeket és szóvicceket eregetve - ő így imádta Vajdát -, ha nem irigyeltem volna Júliát, Vajda fiatal feleségét, aki állandóan ilyen magas szintű festői légkörben élhet"⁸

Talán ennek az imádatnak a hatására volt mindig is egy jól tapintható, de kimondatlan távolság és ellenszenv Szántó Piroska és Vajda Júlia között. Jakovits Vera, Vajda Júlia lánya így emlékszik erre a viszonyra: "... vele egy életre szóló konfliktusa volt anyunak, pontosabban Pirinek anyuval. Piri szerelmes volt Vajdába, és soha nem tudta megbocsátani, hogy Vajda anyut választotta."⁹ Vajda Lajos azonban, aki az életét tette fel művészetére és hihetetlen elhivatottsággal alkotott, nem igazán tudott mit kezdeni vezéregyéniség voltával: saját bevallása szerint a baráti társaság kissé idegesítette is, éretlen fiataloknak tekintve őket.

"Piriékkel majdnem minden nap együtt vagyunk, de egy kicsit már unom őket, nagyon kedvesek, barátságosak és jópofák, csak tartalmatlanok. Ha az ember ezt leszámítja, akkor elég jól ki lehet velük jönni. Piri különben tegnap kérdezte, hogy "ugye gyerekek, a Júlia szeret engem?" "hát persze, hogy szeret", válaszoltuk kórusban (úgy látszik, hogy ez számára fontos). [...] Most Éva¹⁰ is kint lakik velünk: nagyon unalmas lélek."¹¹

Szántó Piroska ezeken a nyarakon találkozott először egy kissé hajlott hátú, koravénnek kinéző fiatal költővel: Korniss Dezső baráti társaságához tartozott Vas István, a festő vitte ki őt Szentendrére. A költőnek megtetszett az energikus, sportos alkatú lány, szerelmet is vallott neki, de egy csóknál tovább nem jutott a kapcsolat - Szántó Piroskának akkor Csömöri Józsefé, a mozgalomban megismert műkritikusé volt a szíve.

Az az egy-két gondtalan nyár, amit a Haluskai-tanyán töltött a baráti társaság, hamar elmúlt: 1940-ben Korniss Dezsőt, Bálint Endrét és Vajda Lajost is behívták munkaszolgálatra, a következő években a Haluskai-tanyára együtt már nem mentek ki. Szántó Piroska folytatta a festést és a mozgalmi munkát, bár a fasizmus előretörése miatt még a korábbinál is nehezebb körülmények között. 1942-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportja, aminek tagja volt, kiállítást rendezett a Szociáldemokrata Párt Magdolna utcai helyiségében (a termet Szántó Piroska kérte el Szakasits Árpádtól egy tízperces, kívülről hallva rettentően mulatságos ordibálást követően), amelyet a hatóság három nap után betiltott, a nyilas sajtó reprodukciókat is közölve követelte a magyar "elfajzott művészet" megsemmisítését. Szántó Piroska "Kofahajó" című képe miatt Rajniss Ferenc, a későbbi Szálasi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere interpellált a parlamentben. Megkezdődött az illegalitások kora.

"Mert most minden egyszerre történik, történni kezdenek a dolgok. Settenkedett, majd közelről csapkodott körülöttünk a háború, lélegzet-visszafojtva vártuk a bizonyosat, s reszkettünk a fiúkért, akiket hol behívtak, hol leszereltek. [...] A németek elfoglalják Párizst, és Fekete Béla kirohan Párizsba, hazacipelni a kapálódzó Barta Évát, legjobb barátnőmet, hárman együtt megalapítjuk a Műhelyt. Mert végig söpör az országon az anyaghiány, kenyér, cipő, ruha vacak vagy megfizethetetlen, de világ csudájára gomb sincs, s Éva kerámiagomb készítéséből élt odakint. Nosza, gyerünk, csináljunk gombot agyagból. Éva formázza, én festem, Fekete Béla ravasz sokszorosító-szerszámokat talál ki, s Biliszk úr, az ügynök, percek alatt nagyüzemmé növeli a pici szuterénünket a Henger utcában."¹²

1944 március 19-én, hajnali 4 órai kezdettel a német csapatok megszállták Magyarországot, bevonulásuk után azonnal hajtóvadászatba kezdve azon politikusok és értelmiségiek ellen, akik németellenességükről voltak ismertek. A cenzúra bevezetésével számos lap került betiltásra (pl. Népszava, Magyar Nemzet), szerkesztőiket gyakran kivégezték vagy koncentrációs táborokba vitték. Mivel Szántó Piroskát mozgalmi múltja miatt már a hatóságok is körözték, kapóra jött neki a régi szállásadó, Boris néni levele, melyben szülőfalujába, Bajótra hívta a festőnőt. 1944 nyarát töltötte a dunántúli faluban, majd nővére meglátogatta egy októberi napon, hogy magával vigye a fővárosba: "Gyere, már vége lesz!". Sajnos nem lett: felérve Budapestre, belefutnak a nyilas hatalomátvétel kellős közepébe. A háború végét barátja, Appel Henrik amatőr színész magára hagyott lakásában vészeli át (Appel Henrik később Aczél György néven a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója lesz). Mivel a lakást kiigényelte a nyilas pártszolgálat, Szántó Piroska és Panni nővére úgy gondolták, a legjobb helyen lesznek, ahol nem keresik őket: erdélyi szász menekülteknek kiadva magukat beköltöznek az V. kerületi nyilas pártvezetővel egy fedél alá. A számításuk bejött, Budapest ostromát egy karcolás nélkül ússzák meg.

Szántó Piroska festészete ekkor még mindig nem az volt, amivel ma azonosítjuk őt: hatott rá Barcsay Jenő, Vajda Lajos, a Szocialista Képzőművész Csoport komor színvilága. Ezekkel a stílusokkal került a háború után az Európai Iskola tagjai közé, művészete pedig nagy fejlődési ugrást mutat, megjelennek az első "Szántó Piroskás" képek. Sajnos, nem volt elég elvont - írja -, hiába akart absztrakt, avantgarde, és ilyenformán haladó lenni; nem tudott önmagán erőszakot tenni, nem engedte a természeti élmény, kötötte az érzékelhető látvány, a tapintható tárgyi valóság és az abban megbújó jelentés. Így történt, hogy csinálta azt, amihez igazán értett: a romantikus szürrealizmust, melyet bátran nevezhetünk etnikai motívumokkal teleszórt lírai mitologizmusnak is. Aztán megszűnt az Európai Iskola, s mint előbb a kötelező avantgárdra, ugyanúgy nem tudta magát a szocreál művelésére sem rávenni.

Amikor beköszöntött a szocreál időszaka, Szántó Piroska egyszerre két kényelmetlen helyzetben találta magát: megtapasztalhatta, hogy addigi, jónak gondolt barátai hátat fordítanak neki, valamint azt, hogy senki sem tartja őt igazából festőnek: csak sokszorosító grafikai munkát vállalhat a régi Szocialista Képzőművészek Csoportjából alakult hivatalos Művészszövetségben. Amit azonban ekkor elvett tőle az élet a hivatásában, azt bőségesen viszonozta a magánéletében: sok-sok kitérő és kényszerű eltávolodás-összekerülés után végre hivatalosan egybekelhetett Vas Istvánnal. Kettejük harmonikus viszonya (melyet régebben még az összes, mozgalombeli kolléga haragosan helytelenített) egy életen át segíti, táptalajává válik művészete kiteljesedésének. Férjével (és élete elmaradhatatlan kísérő-segítőjével, az időközben elvált Pannival) beköltöznek egy Eötvös Loránd utcai sarokház lakásába és új baráti körre is talál a Vas Istvánt követendő példaként tisztelő fiatal írók (Juhász Ferenc, Simon István, Kormos István, Nagy László, Réz Pál, Kálnoky László, stb.) személyében. Nehéz évek következnek, férjét, mint költőt és írót ellehetetlenítik, csak fordításokból juthat keresethez. 1956-ot végig izgulta - és végig illusztrálta, ebből született a Forradalmi szvit, egy harmincöt képből álló tusrajzsorozat, megörökítve a magyar szabadságharc emlékezetes és megkapó eseményeit. A rajzok - memoárokkal kiegészítve - könyvformátumban, számozott példányszámban a rendszerváltás utáni években jelentek meg először.¹³

Ekkor tér vissza férjével oda, ahol a legtöbb inspirációt kapta művészete: Szentendrére. A Hold utcában vesznek telket, majd lassan felépül egy kis ház is - természetesen hozzá toldott műteremmel - ahol májustól októberig élnek és dolgoznak. Eredetileg ezt a területet akkor parcellázták és kevesen tudják, de az utca a nevét is Szántó Piroskától kapta:

"Négy részre osztották Szentendrén a város felső végén a három felekezet temetőjére néző szép darab, még feltöretlen földet, nekünk a saroktelek jutott, a Steinmetz kapitányról elnevezett utca hajlatának a folytatásaként. Nagyon tiszteltem Steinmetz kapitányt, de valami más utcanévre vágytam. Mikor az ügyvéd és a mérnök is végzett, elmentek, és én egyedül maradtam az alkonyatban a "föld"-ünkön, éppen velem egy magasságban csillogott a lemenő napban a szerb templom keresztje, s jött fel az almazöld égre a telihold. Másnap csináltattam Pesten négy zománcos táblát, Hold utca 2 4, 6, 8 felírással, és megajándékoztam vele három szomszédunkat és a saját frissen felhúzott kerítésünket. Mire tavasszal kijöttünk, már így szerepelt a telekkönyvben [...]"¹⁴

1957-ben - a megváltozott viszonyokra reagálva - megnyílik első sikeres önálló kiállítása¹⁵ a Csók Galériában, hatalmas a siker. Bár művészi hozzáállását már korábban is jellemezte az a tendencia, hogy sorozatokban dolgoz fel egy-egy témát, az 1960-as évektől kezdődően azonban mindez felerősödik, a képépítés azonossága mellé sokszor különféle - számára újszerű - technikai eljárásokat és anyaghasználatot is társít, például csurgatás, vagy a kréta és filctoll vegyítése. Így születtek meg a következő években az 1920-as évekbeli aktivisták lendületét idéző, főként tussal készített, konstruktív tájrajzai. A rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta az 1960-as évek végétől kezdődően esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, málladozó temetői piétákról lapidáris egyszerűséggel festett műveinek sorozatát. Az ebből készült kiállítás eléggé megosztóra sikerült, mégis úgymond "divatot" teremtett a hetvenes évekre a témából.

"Abban az időben még nem volt szokás Krisztusokat kiállítani, hát a vendégkönyvben részben azt közölték velem, hogy süljön le a pofámról a bőr, amiért vallási propagandát űzök, részben azt, hogy rohadt kommunista vagyok, aki a Megváltót képes így elcsúfítani s úgy festeni, ahogy a parasztok szokták. Pista ugyan csak nevetett és vigasztalt, hogy ez az úttörők sorsa, meglátom, nemsokára mindenki népi és nem népi feszületeket fog festeni..."¹⁶

Hasonló élményekben és a háborús emlékekben gyökerezik a bajóti asszonyokról az 1970-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technikától líraivá szelídült figuráinak sora. A kiállítások megszaporodtak, több külföldi múzeumban, galériában is megtalálhatóak lettek művei. Vas Istvánnal elköltöztek a belvárosból a Döbrentei tér melleti Várkert (akkor még Gróza Péter) rakpartra, természetesen Panni ide is hűen követte őt, ahogy a hűséges barátok is egymásnak adták a kilincset. Az 1970-es években indította Szántó Piroska életpályájának hátralévő idejét átívelő Szerelmesek című sorozatát, mely két jól körülhatárolható csoportra bomlik. A sorozat korai darabjain indázó vonalakkal rajzolt, arany, ezüst, fekete és fehér színekkel, dekoratívan festett, csurgatással készült, a csontvázukig lemeztelenített, ölelkező figurák mind tematikailag, mind stilárisan a szecesszióban fogant előképek továbbgondolásai. A sorozat második csoportjának darabjai a művészi pálya utolsó évtizedében keletkeztek, és a korai művek hűvös izzásával szemben – a posztmodern festészettől is megérintve – színekben gazdagabban, és az ún. tupfolással készült képein pedig matériában is érzékibben jeleníti meg egymásnak feszülő párjait.

Hogyan lett Szántó Piroska egy ország közkedvelt illusztrátora, könyv-grafikusa, amikor valójában festő volt? Erre a kérdésre több felelet is lehetséges, az egyik a házasságából adódik: az 50-es évektől kezdve baráti társasága főleg írókból, költőkből, szerkesztőkből és műfordítókból állt, ez később sem változott (Illés Endre, Ottlik Géza, távolabbról Nemes-Nagy Ágnes, Szabó Magda tartozott a baráti körébe). Ennek a magyarázata az volt, hogy szinte az összes közelebbi festő pályatársa elfordult tőle, amikor hozzáment a "polgárinak", "dekadensnek", "úrifiúnak" tartott Vas Istvánhoz, aminek tényét az ő szocialista meggyőződésük képtelen volt elviselni. A művészi kitörés lehetőségét tovább rontotta az, hogy jól keresett az illusztrációkkal, és a nagyközönség évtizedekig csak így találkozhatott munkásságával, illusztrátornak könyvelve el őt. Lehetséges még egy párhuzam is: ahogy Czóbel Béla mellett Modok Mária festői pályája is háttérbe szorult, úgy Szántó Piroska is inkább volt "Vas István felesége", mint művész-egyéniség. Más kérdés ugyanakkor, hogy a házastársi szerep árnyékában is ismertebb, népszerűbb volt az emberek körében, mint pl. Vajda Júlia vagy Vaszkó Erzsébet, akik önállóbb egyéniségek voltak, ezt sokan - nem minden irigységtől mentesen - az Aczél Györgyhöz fűződő kapcsolatára vezetik vissza, azonban tény az is, hogy soha nem ápolt bensőséges kapcsolatot a politikussal, inkább kisebb-nagyobb "szívességekért" fordult hozzá, amiknek nem volt közük a művészetéhez.

Egészségük férjével együtt lassú romlásnak indult, több infarktuson is átesett. Mindig attól félt, hogy mit fog okozni férjének az ő halála, azonban fordítva történt: Vas István 81 éves korában meghalt. Az író az Azután című kötetében még megírta szerelmük történetét, és a halálos ágyán arra bíztatta Szántó Piroskát, hogy folytassa a történetet. Talán ennek köszönhető, hogy a férje halála után elkövetkező hét évben, ami megadatott neki, két kötetet is megtöltött a pályáról, kortársakról és magánéletéről szóló írásokkal. Haláláig festett, amikor már nem tudott járni, ismerősei autón vitték el vidékre, hogy kedvenc növényi formáiról vázlatot készíthessen jegyzetfüzetébe.

1998-ban, 82 évesen ment el. Életművét, illetve Várkert rakparton lévő lakásukat a Szombathelyi Képtárra és az akkori fenntartóra, Vas megyére hagyta. Feltételül szabta azonban, hogy a lakást legalább ötven évig emlékmúzeumként működtessék tovább. Csakhogy több mint két éve az emlékhely bezárt, tulajdonviszonyi problémák miatt. Műveivel időszakos kiállításokon találkozhatunk, pedig megérdemelné, hogy legalább a férjével közös emlékmúzeum továbbra is működjön. Talán ő is így kívánná: férjével együtt ismerhesse meg őt a közönség, ott, ahol ketten töltötték a legboldogabb éveiket.

1: Bálám szamara, Akt
2: Vas István: Nehéz szerelem. Mért vijjog a saskeselyű? 269. o. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981.
3: Szántó Piroska: Bálám szamara, 16. o. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.
4: Szántó Piroska: Akt, 29. o. Európa Könyvkiadó, 1994.
5: Kabdebó Lóránt: Elveszett otthonok (interjú), Debrecen, 2003.
6: Szántó Piroska: Bálám szamara, 214. o. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.
7: Biró Gábor: Emlékek és jegyzetek Vajda Lajosról, https://www.holmi.org/2009/06/biro-gabor-emlekek-es-jegyzetek-vajda-lajosrol
8: Szántó Piroska: Bálám szamara, 216. o. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.
9: Kozák Gyula: A szabadság kicsiny szigete - Művészsorsok a 20. században, 351. o. Balassi Kiadó, 2015.
10: Barta Éva
11: Vajda Lajos levelei feleségéhez, Vajda Júliához 1936-1941., 55. o. Erdész Galéria.
12: Szántó Piroska: Akt, 30. o. Európa Könyvkiadó, 1994.
13: Szántó Piroska: Forradalmi szvit, Holnap Kiadó, 1991.
14: Szántó Piroska: Akt, 79. o. Európa Könyvkiadó, 1994.
15: Élete első egyéni kiállítása 1946 augusztusában volt az Európai Iskola Üllői úti kiállítótermében, de ennek látogatottsága marginális volt.
16: Szántó Piroska: Akt, 225. o. Európa Könyvkiadó, 1994.

Címlapkép: Szentendre (1962), forras: jaszigaleria.hu