Világok között - a szentendrei Vajda kiállítás margójára

A Kornissal együtt megkezdett "konstruktív szűrrealista tematika" kivitelezése során a vonalrajzok is montázsok voltak, a szentendrei, majd szigetmonostori motívumok, ortodox sírfeliratok, ablakrács-díszítések, egy-egy kacsárnya⁵ pántja, fűzfa, élelmiszerek, stb. egymásra vetítve a rajzlapokon úgy tűntek fel, merültek el, bukdácsoltak egymáson át mintha filmen vetítenénk őket. Persze a filmszerűségen itt a szovjet kortárs filmszerűséget kell érteni: Vajda szinte egész életében kísérletezett az Eiseinstein által megfogalmazott montázselmélet megvalósíthatóságával, magáévá téve azt a megközelítést, miszerint a montázs a különálló beállítások összeütköztetése, mivel "egy […] szekvencia minden egyes elemét ugyanis egymás után érzékeljük, nem pedig egymás mellett"⁶. Érdekes párhuzam, hogy a közelmúltban, és ma is sokszor, ha egy kiállításról készül filmfelvétel, az operatőrök előszeretettel használják a képek bemutatásakor az áttűnést, megvalósítva ezzel azt, ami Vajdának már akkor nagy valószínűséggel a fejében volt.

Létezik egy tézis, mely Vajda Lajost bipoláris betegségben szenvedőnek írja le. Valószínűleg a Vajda Júliának írott leveleiben említett hangulatingadozások alapján juthatott a szerző erre a következtetésre, melynél egyértelműbb tévedés Vajda életének megítélésében aligha létezik. Egy, a folytonos művészi útkereséssel, a teljes mértékű meg nem értéssel, szeretethiánnyal és a mindennapi betevő előteremtésével való szakadatlan küzdelemben élő fiatal, beteg fizikumú, az átlagnál jóval érzékenyebb művészt egyszerűen egy pszichiátriai zavarokat osztályozó kézikönyv egyik bekezdésében leírt elmezavarral diagnosztizálni, megbélyegezni több, mint vitatható. "A bipoláris zavar úgy is ismert, mint mániás depresszió, utalva a mánia és a depresszió, váltakozásaira, egy hosszabb időtartamon keresztül. Az egészséges átlagemberek által időnként tapasztalható feldobott jókedvvel, és levert hangulattal szemben egy bipoláris zavarban szenvedő beteg rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokon megy keresztül, melyek akár hónapokig is eltarthatnak."⁷ - Vajda Lajosról semmilyen fennmaradt információ nem támasztja alá ezeket a hosszabb periódusokat. Ha Vajda leveleit nem felületesen futjuk át, átsüt rajta az örök igazságot, a megfoghatatlant kergető, a melankoliára hajlamos alkatú ember személyiségképe, aki - mint bárki más - örömteli volt, jó kedve volt, szerelmes volt, de ugyanakkor lehangolt, rosszkedvű, nyomott hangulatú is tudott lenni. A feltételezett betegségre jellemző tünetek nem érhetők utól sem a feleség, Vajda Júlia, sem a közvetlen barátok: Bálint Endre (akivel huzamosabb ideig együtt is lakott a Képíró utcában), Szabó Lajos, Szántó Piroska, Korniss Dezső, Ámos Imre visszaemlékezéseiben. Vajda negatív érzései - a szellemi társtalanságon és a művészetét ért szakadatlan idegenkedésen, kudarcokon kívül - főként a félelemből táplálkoztak: féltette az életét, művészetét, szeretteit, és a kort, amiben élt (ide értve a szovjet tisztogatások hírét és az előretörő fasizmust, munkaszolgálatot is). Nagyon egyszerű, egyben veszélyes is az átlagosnál egy fokkal bonyolultabb, "kicsit más mint a többi" személyiségű művészeket egy jól irányzott csapással megbélyegezni, de túlnyomó többségben kiderül, hogy alapvető tévedés van a dologban: Csontváryról és József Attiláról több neves pszichiáter és genetikus is bebizonyította, hogy nem volt őrült, Farkas István sem szenvedett üldözési mániában - na jó, Czigány Dezsőnél azért rezeg a léc, de a többiek legalább nem vették el mások életét. "Megvan Csontváry teljes orvosi dokumentációja: soha nem kezelték pszichiáterek. Tudatosan játszott rá az "őrült zseni" képre, valójában azonban kiválóan spóroló, gyakorlatias elme volt, az állítólagos eset után tizenegy évig még patikusként dolgozott. [...] A magyarok szívesen nézik bolondnak a géniuszaikat." - írta erről szóló értekezésében Czeizel Endre⁸. 

Vajda Lajos munkásságának jelentős részét szokás az egyik oldalon szakrálisnak nevezni, a másikon a profanitásból merítőnek. Az igazság valószínűleg egyikre sem fogható. A származása például szinte alig kimutatható művészetében: "Vajda, mint nemzedékéből, s ami különösen fontos, szűkebb baráti közösségéből oly sokan, azok közé tartozott, akiknek a zsidó vallás által adott tradíciók kulturális közege, szociális önazonossága s végül életformája immár nem evidenciát, hanem értelmezésre szoruló problémát jelentett. [...] Nagyon kevés közvetlen forrás maradt ránk [...] Ezért Vajda ideológiai-politikai gondolkodása valójában rekonstruálhatatlan. S ugyanezt mondhatjuk zsidóságáról."⁹ - írta Petőcz György. Az az egy zsidó tojás motívum valószínűleg egy egyszerű gyermekkori emlék lehetett, és mivel a továbbiakban nem bukkan fel a műveken hasonló, a zsidó valláshoz köthető szimbólum, tekinthetjük ezt egy egyszerű objektumnak, mely "akkor épp megtetszett neki" - minden vallási felhang nélkül. Vajda nem szentképeket készített, amikor az ikonos képeit csinálta: már-már tudatosan hágta át az ikonfestészet szigorú szabályait, gondoljunk a Felmutató ikonos önarcképre: Éber Miklós vette észre, hogy a keresztény ikonográfiában szakrális jelentőségű Dexteris Dei valójában a művön egy bal kéz. De ide sorolhatnánk a Liliomos önarcképet is: ortodox ikonokon nem ábrázoltak glória nélkül főalakot soha, márpedig az ábrázolt fejet körülvevő vonalkázott rész egyértelműen hajat szimbolizál. A szakralitásnál mélyebb rétegekből merített Vajda, de keveredett itt is a prehisztorikus, törzsi az ortodox kereszténnyel, a népi paraszti és a kortárs orosz avantgárd. Vajda részint visszaálmodta magát a gyermekkori Valjevóba, amikor ikonos képeit csinálta, sóvárogva egy tiszta, háborítatlan művészeti életbe: az ikonfestők névtelenül, szent elvonultságban, földi javakat elvetve alkottak. Részint pedig ugyanolyan kísérlet volt ez, mint a többi alkotói periódus, melyről remélte, hogy rátalál művészete "tiszta forrására": az ilyen fajta útkeresés, az önkifejezés mindennél erősebb parancsa végigkísérte életét. Erről így írt Júliának: "... Furcsa ugye, hogy állandóan új és új ötleteim támadnak, sokszor megtörténik velem..."¹⁰.